2011. november 21., hétfő

Bolognai spagetti



Először összeállítjuk a zöldségalapot hagymából, sárgarépából, zellerből (Hugh szárzellert tesz általában az ételekhez, mi nyugodtan használjunk zellergumót, éppen úgy megfelel). Összeaprítjuk a zöldségeket, mert így a lassú főzés során beleolvadnak majd a mártásba. Marhaszegyből készül a darált hús, ami az olcsóbb részekhez tartozik, de azok az ízesebbek. A marhahús eléggé sovány, ezért zsiradékot kell hozzá adni, húsos füstölt szalonnát. A mangalica szalonna tökéletes erre a célra. Igazán jó ízt ad a mártásnak.

Apróra vágjuk a szalonnát és serpenyőben kisütjük. A felkockázott zöldségeket a szalonnazsírban megpároljuk. Mielőtt ráöntenénk a paradicsomot, a darált húst is megpirítjuk a zsiradékban, csak annyira, hogy színt kapjon. Nagy doboz bio sűrített paradicsom kell hozzá. Belekeverjük, és egy kevés vörösbort öntünk rá, elmélyíti az ízeket. Felszeleteljük a gombát és belekeverjük, a többi a tűz dolga. A jó bolognai mártásnak kis lángon, több órát kell főnie. Minél tovább fő, annál finomabb lesz.

Az elkészült bolognai mártást rákanalazzuk a frissen kifőtt spagettire. Aztán sajtot reszelünk rá. Autentikus a parmezán, de a cheddar is tökéletes. Bánjunk nagylelkűen a sajttal:) Kevés olívaolaj a végén még gazdagabbá teszi az ételt. Végül megszórjuk frissen őrölt borssal. Nagyon finom lesz. Le lehet öblíteni egy pohár vörösborral:)

Megéri jó nagy adag bolognai mártást készíteni, mert jól fagyasztható és később változatosan felhasználható. A következő receptben erről írok majd.

Marhasült lencsével



Marhasült maradékából készül a harmadik finomság: szárzeller, főtt lencse, egy marék petrezselyem és vastag csíkokra vágott angolos marhasült mustáros dresszinggel. A szeletkékre vágott szárzellert kevés zsíron megfuttatjuk, majd hozzátesszük a lencsét, végül a sültet és azokkal is összeforgatjuk. Megszórjuk petrezselyemmel, ráöntjük a saját ízlésünk szerint elkészített mustáros dresszinget és kész is a mennyei egytálétel:)

Érdemes mindig nagyobb adag húst sütni a vasárnapi ebédhez, mint amennyit a család elfogyaszt, mert akkor egész hétre van miből új fogásokat kreálni. Sokszor előfordul, hogy a maradékokból jobb étel készül, mint az eredeti.

Báránysült kuszkusszal



Mi illik igazán a maradék csirke vagy báránysülthöz? A kuszkusz. Kétszeres mennyiségű víz kell hozzá, elég felönteni forró vízzel. Egy kevés mézet is adunk hozzá, sózzuk, borsozzuk. Villával összekeverjük, majd lefedjük a tálat. A kuszkusz a melegben öt perc alatt megpuhul. A kuszkusz Marokkóban általában ünnepi étel, és többnyire tesznek bele valamilyen csonthéjast és aszalt gyümölcsöt is. Hugh mandulát, aszalt sárgabarackot és enyhén pirított hagymát tett hozzá, de választhatunk bármi mást.

A keveréket hagyjuk kihűlni, ez eltart egy ideig. Hogy a maradék báránysültnek még jobb íze legyen, a darabokra tépett husit serpenyőben átpirítjuk. A citromlé és a menta némi frissességet és savanykás ízt ad az ételnek, tegyünk hozzá. Összeforgatjuk az egészet és kész is. Hidegen melegen egyaránt finom.

Maradék sertéssült édesköménnyel



Az a tény, hogy nem kerülhet hús a tányérunkra anélkül, hogy meg ne ölnénk érte egy állatot, Hugh számára azt jelenti, hogy a hús a legértékesebb élelmiszer. Ha már meg kell ölnünk őket, a legkevesebb, hogy a lehető legjobb életet biztosítsuk nekik. Az is elvárható tőlünk, hogy az állat minden ehető részét felhasználjuk. Mindenkit felizgat egy sült vacsorára, de ugyanúgy kell lelkesednünk a maradékokért is. Hugh három kedvenc receptjét írom le, mindegyik maradékokból készült. Sertésből, marhából és bárányból. Ez itt az első:)

az édesköményt nagyobb darabokra vágjuk, serpenyőben zsíron megpirítjuk. Pár szem apró egész főtt burgonyát pirítunk hozzá, majd a végén beleszeleteljük a sertéssült maradékát. Addig pirítjuk, míg az ételünk át nem vesz valamennyit az édeskömény ízéből. Csíkokra vágott mentalevelekkel és kevés citromlével fejezzük be.


Kolbászos egytálétel


Hugh sokat beszél arról, hogy csak a szabadon tartott, legelésző, kapirgáló boldog állatok húsát szabad megenni. Igaz, többe kerül a biogazdaságokból származó hús, de megéri. A biogazdáktól jóféle kolbászt is tudunk venni. Ma már sok helyen létezik termelői piac, érdemes utánajárni.

Az apró kis sütnivaló kolbászkákat - ki milyet szeret - serpenyőben zsíron átforgatjuk. Hagymát, szárzellert vagy zellergumót, fehérrépát, póréhagymát használunk hozzá. Néhány krumpli azért kerül bele, hogy kiegyensúlyozza a zöldségek édeskés, és a kolbász erőteljes ízét. A zöldségeket a krumplival együtt kockára vágjuk, és az egészet, a kolbásszal együtt egy fazékban feltesszük főni. Aki szereti, meglocsolhatja egy kevés fehér borral. Hugh almaborral locsolta meg, de bor nélkül is remek lesz.

Annyi vizet kell hozzá adni, amennyi ellepi.A különleges zamatot nagy csokor zöldfűszer adja meg: kakukkfű, babérlevél, rozmaring, ki mit szeret. 2-3 óra alatt elkészül, mondja Hugh, de szerintem egy óra elég, ha nem túl nagy a mennyiség.

A készülő étel ízére a levéből lehet következtetni. Az ételebe belefő a kolbászkák fűszeres íze, de benne van a sok zöldség, zöldfűszer aromája is.

A mennyiséget mindenki maga döntse el, aszerint, mekkora az éhes család:)

2011. szeptember 27., kedd

A sorozat

Ha valaki még nem hallott River Cottage-ról, ne mulassza el letölteni a netről ezt a nagyszerű sorozatot, amely a Spektrumon ment és előveszik egy-egy ismétlését még manapság is.
Hugh, aki egy londoni szakács volt korábban, Doversbe költözött, egy farmra - a neve River Cottage - hogy megvalósítsa álmait, a természetközeli életmódot, állattartást, növénytermesztést, bemutatva mindezt nekünk egy sorozat keretében úgy, hogy közben igen jókat főz, megtanulhatjuk tőle a finom kaják elkészítését. De sok ötletet meríthetünk a kertészkedéshez is, én rengeteget tanultam tőle. A filmek jó szórakozást is nyújtanak, nekem kedvenc időtöltésem a futópadon töltött egy óra alatt őt nézni, remek filmek és hasznosak.
Hogy ne kelljen külön kiirkálnom valahova a recepteket, úgy döntöttem, indítok egy blogot, ahol megtalálok mindent egy helyen és talán másoknak is örömére szolgál. Az eredeti recepteket itt találjátok egyébként:
Mindenki megtalálja itt majd a kedvenc ízeit, Hugh kifogyhatatlan a jó ötletekből, ügyes, gyors és jól magyaráz. Nem lesz könnyű a feladat amit vállaltam, mert a recepteket nem az eredeti weboldalról nyúlom le, hanem a film alapján a saját szövegezésemben adom majd közre. Remélem, semmi jogsértést nem követek el. Nem szívesen ékeskedem más babérjaival, de a filmek és a receptek annyira nagyszerűek, hogy muszáj terjeszteni, nézzék meg, készítsék el minél többen.